Prologe

   Gyerekkorom óta éreztette velem mindenki, hogy nem vagyok átlagos. Hála az égnek, nem tartoztam azok közé, akik ezt nehezen viselték volna. Az adottságaim rengeteg előnnyel jártak és számtalan örömmel szolgáltak. Viszont mind tudjuk, hogy az ilyesfajta tehetség mindig is vonzotta a rossz embereket. Vagy a rossz nem embereket.
    Az életemnek célja van. Tudom, mert minden egyes nap azzal az érzéssel kelek és fekszem, hogy feladatom van, hogy nem hiába szánták nekem ezt a sorsot. Viszont miképpen végezhetném el azt, amire teremtettek, ha nem tudom ki vagy mi is vagyok? Ha nem ismerem a határaim és a gyökereim is homályosan élnek bennem? Miért érzem azt, hogy mindenki tudja, hogy mi vagyok, csak én nem? Akárhányszor megkérdezem őket, hogy mit tudnak csak nevetnek rajtam vagy rákérdeznek, hogy tényleg nem tudom és csak aztán kezdenek el hahotázni. Viszont most, hogy végre egyedül vagyok, végre magamra koncentrálhatok és kideríthetem, hogy mi vagyok valójában.